Sokáig hatalmas lelkendezés övezte az első Ant-Man film készülését, rengetegen várták Edgar Wright belépését a Marvel-Univerzumba (ha tudod, ki ez a fickó, vagy nem érted, miért lett volna nagy szám, olvasd el Stílustanulmányunkat). Aztán "kreatív nézeteltérések" miatt (ez filmes szaknyelv arra, hogy a rendező szerint a stúdió ne pofázzon bele a munkájába) Wright elment, Peyton Reed jött, a film pedig pár pofásabb jelenettől eltekintve elkapta a Marvel-filmek legnagyobb betegségét, a középszerűséget. Nem volt egyáltalán szar, csak olyan semmi extra, kicsit vicces, de nem Guardians of the Galaxy szinten, menő akciójelenetekkel, de nem annyira, mint a Vasemberben és oké sztorival, de a Tél Katonájától azért messze elmarad. Anno megnéztük, pipa, de mély nyomokat nem sok emberben hagyott. 

Te sem emlékszel belőle sok mindenre?

A most megérkező folytatás alapból érdekes helyzetben volt, az Infinity War irgalmatlan dobása után senki nem tudta, merre lehet folytatni a dolgokat. Ezt érezhették a stúdiónál is, ugyanis a film cselekményét valamivel Thanos kincsvadászata elé helyezték, így nyugodtan lehetett egy laza, vicces, szórakoztató filmet csinálni a "boldog békeidőkben". 

A film márpedig pontosan ez: laza, vicces és szórakoztató. A készítők jól láthatóan odafigyeltek a kritikákra, és pont ott csiszoltak a dolgokon a második részre, ahol kellett. A sztori még kisebbre zsugorodott, az első részben megállítandó gonosz üzletember helyett most családi drámák kerülnek a középpontba, ami talán a legjobb döntés volt egy ilyen karakterhez. Paul Rudd egész lényéhez passzol ez a csetlő-botló, megtért bűnözős, jószívű figura, a filmben pedig rengeteg alkalma nyílik ezt megmutatni.

A film egésze is ezt a vonalat követi, ha kivesszük belőle a szuperhősös részt, lényegében egy romantikus vígjátékot kapunk. Apa kisebb-nagyobb stiklijei után házi őrizetben üldögél és minden erejével próbál jó útra térni, hogy lányának jó példát mutasson. A nyomkövetős bokapánt hivatalos levétele előtt pár nappal azonban megjelenik a szerelmi szál, aki ugyan rendkívül haragszik a főhősre, hogy előzőleg átejtette őt és apukáját, mégis szüksége van a segítségére anyukájának a megtalálásához. Kezdetét is veszi a kalamajka, balról rendőrök, jobbról maffiózók, túlbuzgó ex-feleség, laza haverok - ha nem lenne benne pár szuperruha, meg akciójelenet, a vasárnap délutáni idősávba tennék a tévében.

Ez egyébként egyáltalán nem tesz rosszat a filmnek, sőt. Kellemesen könnyed, hátradőlős-röhögős popcornmozit sikerült összehozni. Paul Rudd nagyon stimmel, Michael Douglas folyamatosan olyan fejet vág, mint egy nagypapa, akinek negyedszerre kellett felkelnie a tévé elől leszidni az unokákat, kiváló alakítás. Evangeline Lilly-ben bevallom, nem vagyok biztos, nekem néhol kicsit erőltetettnek tűnt a gyémántkemény csaj szerep, ahogy a szerelmi rész is. Az (egyébként fantasztikus) anyukájával, Michelle Pfeifferrel közös, illetve róla szóló érzelmesebb részei viszont egészen hitelesek voltak, szóval ki érti ezt. Michael Peña viszont szimplán zseniális, a film legtöbb poénját ő hozza, az előző részből átvett mesélős jelenete itt is az egyik legemlékezetesebb rész, nagy taps neki. Felbukkan még Lawrence Fishbourne Dr. Bill Fosterként, Hank Pym régi munkatársaként, ami arra király volt, hogy a David Dastmalchian Baba Yagázásával eszembe juttassa a John Wicket, de egyébként is kellemes jelenlét a filmben. Hasonlóan jó pont a talán fő ANTagonistát (nem kérek bocsánatot), Avát játszó Hannah John-Kamen is - limitált idejükhöz képest egészen jól kidolgozták a karakterüket. A szerepek nagy részére egyébként is elmondható, hogy pont annyi kidolgozást és ívet kaptak, hogy ne érezzük a hiányát, nincs agyondrámázva, nem nyomja el a szórakozást, ennél többet kár is lett volna a filmbe erőltetni.

Az akció a maga furcsa, hülye módján egészen látványos, a motoros sisakjába belekukucskáló 3 méteres, hello kittys PEZ-adagoló a túlméretes Thomas gőzmozdony után a legelbaszottabban zseniális fegyver, és egyébként is jól használják a zsugorodó-nagyító képességeket, a verekedős jelenetektől a matchboxos dobozban cipelt autókkal való üldözésekig. Ehhez kellett az is, hogy a film jórészt feladja az első részben még magyarázni próbált fizikát, itt már a karakterek is inkább beszólogatnak, amikor a tudósformák részletezik a kvantumturpisságot, engedjük el, nem is lényeg. 

HELLÓ, MI?

Mindent összevetve kapunk egy hangulatos, szórakoztató kis filmet, amire nem baj, ha nem rohansz egyből a moziba, de nem fogod megbánni, ha később rászánod a két órát netflixen. A végefőcím után jó Marvel-szokás szerint van még két jelenet, az elsőt mindenképp érdemes megvárni, mert erősen kötődik az Infinity Warhoz, a második viszont egy szimpla poén, szóval teljes nyugalommal el lehet rohanni mosdóba helyette. 

Neked is bejött a film, vagy egy nézhetetlen vacak az egész? Adj nekünk kommentben vagy Facebookon és ne felejts el követni minket Instán!