Pár hónapja azt írtam a Jumanji 2-ről, hogy minden klasszikus film feltámasztása során probléma szokott lenni, hogy értik-e az eredetit az új készítői, meg tudják-e fogni ugyanazt a hangulatot, tovább tudják-e vinni a mondanivalóját. Ott meglepően jól sikerült ez, és bár nem feltétlenül lesz az elsőhöz hasonló klasszikus, mégis egy szórakoztató filmet kaptunk. Ezzel szemben a Jurassic World készítői már az előző részben sem voltak egészen meggyőződve magukról, így a biztonság kedvéért lényegében egy az egyben lemásolták a legelső Jurassic Parkot, kicsit lightosabbra véve a morális elmélkedést, meg úgy általában a tartalmat. A Bukott Birodalomra keresztelt folytatásban még ennyire sem erőltették meg magukat, hagyták az olyan apróságokat, mint a koherens sztori, érdekes karakterek vagy a technológia és az állatvédelem etikai kérdései, cserébe viszont dinoszauruszok!

DINOSZAURUSZOK!!!

Elméletem szerint minél több dínó van egy Jurassic Park/World filmben, annál vacakabb lesz. Bár valóban borzalmasan király látni őket, de akárhogy szeretnénk, a park és az őslények csupán háttérként kéne, hogy szolgáljanak egy érdekes karaktereken keresztül kibontott morális kérdés megvitatásának - ettől lesz ugyanis 2 órányi egymás után pakolt jelenetből egy jó film és nem egy hosszúra nyújtott trailer. Az eredetiben ez a géntechnológia etikai kérdéseiről szólt, meddig mehetünk el vele és milyen következményekkel számolhatunk. Dínót alig láttunk, főleg közelről, a kérdést viszont a Hammond-Grant-Malcolm hármas kiválóan körbejárta, ezzel tartalmat adva két pózolós T-Rex üvöltés közé (ha valaki szeretne jobban belemélyedni a film karakterépítésének nüanszaiba, annak javaslom a Lessons from the Screenplay csatorna videóját, kiváló videóesszé a témában). A Fallen Kingdom az eddigi részekhez hasonlóan viszi tovább ezt a kérdést, mellétéve az 1997-es második rész sztoriját és ősállatjogi vitáját, a probléma csak ott merül fel, hogy a készítőknek nincs filmes szókincsük ezeket kibontani, így marad az üres látványosság. 

Az első téma nagyon egyszerű okból nem működik: a film olyan fekete-fehér módon ábrázolja a géntechnológia előnyeit és hátrányait, hogy univerzumán belül nincs más választásunk, mint elutasítani. Az eredeti filmben a parkot megálmodó Hammond legfeljebb pénzéhes és naiv volt, de semmiképpen sem gonosz, így a Granttel és Malcolmmal folytatott vitában nem indult egyértelmű hátrányból a néző szemében. Itt viszont a pro-géntechnológiás arcok egytől-egyig állatkínzó, militarista vadbarmok, akik célja a csúcsszuper csúcsragadozó megalkotása és feketepiacon maffiózóknak értékesítése, majd az ebből való meggazdagodás - nem vicc, a filmben konkrétan van egy jelenet, ahol a szigetről "megmentett" állatokat rosszarcú gengszterekkel teli teremben árverezik el, miközben két katona totál indokolatlanul sokkolóval idegesíti szerencsétleneket, a főattrakció pedig egy katonai célokra kifejlesztett prototípus dínó. Egy pozitívumot sikerül bedobni az egészbe, ami Hammond helyét átvevő Lockwood unokájával kapcsolatos és nem fogom most elspoilerkedni, de messze nem akkora tétel, hogy érdemben billentse a mérleg nyelvét. A film konklúziója a géntechnológiáról nem az, hogy vigyázzunk és gondoljuk meg az etikus felhasználását, hanem az, hogy ha egyáltalán megfordul a fejedben, akkor lényegében be is állhatsz a náci tudósok meg a Firefly kékkesztyűsei közé.

Jurassic Park tudósai: "Újjáalkottuk a legbámulatosabb lényeket a világ szórakoztatására!"
Jurassic World - Fallen Kingdom tudósai: "Kereszteztük az Alient és Freddy Kruegert és megtanítottuk parancsra gyilkolni!"

A film érzi is ezt, és próbál inkább az állatvédelem felé orientálódni: a felvetés szerint a dinoszauruszok, bár ember teremtette őket újjá, ugyanúgy élőlények, így megérdemlik-e azokat a jogokat, amiket egy veszélyeztetett fajnak járnak. Nem új téma, de lehetne mit mondani róla, ha nem hasalna el az egész azon, hogy a dínókat egy pillanatig nem érezzük élő, lélegző, érző állatoknak a filmben. Persze a főszereplő ősállatidomár Owen (Chris Pratt) kap pár jelenetet a raptorok tréningjéről, illetve a legjobban kiképzett Kékkel való kapcsolatáról, de ettől eltekintve a legtöbb dinoszaurusz semmi másra nem való, mint hogy saját testi épségét nem kímélve törjön-zúzzon. Az "elefánt a porcelánboltban" mondás ellenére a legtöbb állat kifejezetten igyekszik minél kevesebb kárt tenni magában és környezetében, nem gázol át korhadt fatörzseken és nem tör át ajtókat és falakat füttyszóra. A Jurassic Park raptorai minden intelligenciájuk ellenére is érezhetően óvatosak és esetlenek voltak a konyhás jelenetben, ezért tudta két gyerek átvágni őket, az Indominus Rex viszont probléma nélkül tépi fel az ajtókat, szaggat szét fém járatokat és ráz le magáról többezer fokos lávát, hogy az emberekhez férjen, az újonnan készített "indoraptor" pedig csak rövid élettartamának köszönhetően nem tanult meg brit akcentussal beszélni és Bond-gonoszhoz méltó világuralmi terveket szövögetni. Az egész filmen érezhető, hogy a készítők szemében is inkább a pusztítás eszközei, mint hús-vér lények a dínók, így a kierőszakolt könnyfakasztó jelenetek mellett is nehéz együtt érezni velük. Nem segít a dolgon a már említett "túl sok dinoszaurusz" szindróma sem. Miután lépten-nyomon előttünk vannak, a legepikusabb jelenetből is hiányzik az a súly és az ámulat, ami Spielbergnek 25 éve annyira könnyedén jött, ezzel az egész látványosságot ellaposítva.

Erre a jelenetre a film feléig kellett várnunk, előtte pedig pontosan 2 db dinoszauruszt láttunk közelről, ezek közül az egyik odasétált egy fához enni, a másik pedig a földön fekve haldoklott. 

A Jurassic World - Bukott Birodalom 30. percében megjelenik a 84. dinoszaurusz. 

A karakterek az előző rész eleje óta (tehát mióta megismertük őket) nem változtak lényegében semmit, olyan apróságokat, mint karakterfejlődés ne is keressünk, motivációik erőltetettek és esetlenek, a szerelmi szál szintén. Chris Pratt még mindig jó színész, Bryce Dallas Howard még mindig nem az. Előbbi a film talán legnagyobb pozitívuma, tényleg igyekszik a kevésből kihozni a maximumot, nem rajta múlt az eredmény. Üde színfolt még az ősállatorvos Ziát játszó Daniella Pineda, bár méltatlanul kevés szerepet kap, kár érte. A velük szemben felsorakoztatott gonoszokról ne is beszéljünk, túl sok van belőlük, egydimenziósak, eldobhatóak, haláluk megjósolható és egyáltalán nem katarktikus. Érdemes azért kiemelni Henry Wu-t (BD Wong), aki a Jurassic Park zseniális génsebészéből bámulatos sikerrel küzdötte le magát őrült tudósig.

A film összességében olyan, mint a legújabb nagy durranás dínó, az "indoraptor". Szigorúan üzleti érdekek mentén készült, morális (és művészeti) megfontolás nélkül, olyan emberek által, akik nem értik az alapokat, amikre építkeznek, de legyen nagyobb, látványosabb, több! Az indoraptor nevét is csak egy olyan marketinges tudta kitalálni, aki magasról tesz a tudományos elnevezések rendszerére, csak annyit tudott, hogy a lény a Velociraptor (latin:gyors rabló) és a már önmagában is más dínókból összeeszkábált Indominus rex (latin: vad király) hibridje, így összekeverte a kettőt egy jól hangzó márkanévért (amit egyébként az indominus indokolatlan rövidítéséből fakadóan nagyjából "raptornak nevezettnek" lehetne fordítani). A film hasonlóképpen tekintet és alázat nélkül szemezget az előzőekből, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva azok eredetét és örökségét is, háttérbe szorítva a tartalmat a látványosságért. Bárki is a felelős ezért, úgy elragadta, hogy meg tudja csinálni, hogy meg se állt elgondolkodni azon, vajon meg kéne-e csinálni. 

"Elolvasták, hogy mit tettek mások és megtették a következő lépést. De a tudás nem a sajátjuk, így felelősséget sem vállalnak érte. Lángelmék vállaira álltak, hogy minél gyorsabban elérjenek valamit. És még nem is tudták, hogy mi az, de, de máris szabadalmaztatták. Bedugták egy kis reklámszatyorba és most árulják. Eladó! Eladó!" /Dr. Ian Malcolm/